„malmozunk, mást nem tudunk csinálni”

A címet az alább belinkelt cikkből idéztem. Azt hiszem, ehhez nagyon nem tudok mit hozzáfűzni. Olvassátok el!

http://444.hu/2014/07/23/lazar-utasitotta-az-allamkincstart-hogy-kuldjon-szamlat-brusszelbe//

Kávészünet

Mindeközben építkezni kezdtünk. Pinceásás, téglarakás, betonozás, tetőleszedés, nyílászáró-cserélés, albérletbe költözés, ácsolás, tetőfedés, villanyszerelés, burkolás, sár, por, kosz, felfordulás, három gyerek, törött lábú keresztmamáról gondoskodás, kimerült férj, fáradt feleség...A családi napközis tervek egyre távolodtak. A házzal együtt azonban újabb tervek formálódtak. Kerestük a lehetőséget, hogyan lehetne másképp működni. Csináljunk játszóházat! A hely megvan, a hozzáértés megvan, a lelkesedés megvan, a pénz már kevésbé, de majd lesz valahogy! Millió ötlet, millió terv, a ház meg még mindig csak épül, mi pedig egy helyben toporgunk! Jön az ősz, itt a tél, és még mindig csak épülünk. Na és persze szépülünk is, de az erőnk, türelmünk fogytán. S akkor egyszer csak jön egy munkalehetőség. Mi legyen? Elvállaljam, vagy a terveimre koncentráljak? Új esztendő, új munka, új élet. Lassan bele is törődök. És nem rossz így, sőt, nagyon jó! De a Jóisten nem szeretné, hogy elkényelmesedjünk. 2014. február 3-án üzenetet kapok értesítő dokumentum érkezéséről. Mivel épp nagyban szerelnek valamit a lakásban, nincs internet, ezért felhívom Áront (Ő a férjem), lépjen be a postafiókomba. Amíg pötyögi a jelszavakat, kódokat, sorszámokat, főzök egy kávét. A forró bögrével a kezemben hallgatom Áront, amíg felolvassa a levelet:

"Tisztelt Pályázó! 

Az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatási rendszeréhez 
benyújtott „Anya a munkában, baba a Csanában” című, TÁMOP-2.4.5-12/1-2012-0200 
jelű, tartaléklistán szereplő pályázatával kapcsolatban örömmel értesítjük arról, hogy 
lehetőség nyílt pályázatának támogatására. 
Tájékoztatjuk, hogy a HEP IH vezetője az ön pályázatát a bírálati folyamat 
eredményeképp korábban 20 000 000 F t ö s s z e g ű t á m o g a t á s r a 
é r d e m e s n e k í t é l t e a z a l á b b i a k s z e r i n t . 

A pályázatot támogatásra javasoljuk. 

Indoklás: A pályázatot egy debreceni székhelyű egyesület nyújtotta be, Fejér megyei 
megvalósítási helyszínnel. A projekt átgondolt, szakmailag megfelelően kidolgozott. 
Kiemelendő, hogy a költségvetés kellően részletes, valamennyi elemét szövegesen is jól 
megindokolták, s követhető az ár-érték arány, illetve a költséghatékonyság. Közvetett 
céljai a pályázaton túlmutatnak: egyrészt foglalkoztatási, illetve életminőségi hatásai 
miatt (átlagosan 1 év időtartamú elhelyezéssel számolva kb. 14 fő kisgyermekes anya 
munkába állása, az időszakos gyermekfelügyelet biztosításával további 40-50 édesanya 
számára teremtenek lehetőséget ügyeik intézésére, alkalmi munkák vállalására, 
képzéseken való részvételre), másrészt a település vonzóbbá, élhetőbbé tétele miatt. 
Javasolt támogatási összeg: 20 000 000 Ft 


A támogatás folyósításának előfeltétele a Más-Mozaik Szociokulturális Egyesület és a HEP 
IH képviseletében eljáró, mint közreműködő szervezet közötti támogatási szerződés 
megkötése. 
A támogatási szerződés megkötéséhez szükséges információkról és teendőkről a 
következő, postai úton megküldött levelünkben nyújtunk részletes tájékoztatást."

Annak a kávénak sosem fogom elfelejteni az ízét...

Első felvonás

Nos, a pályázat feladásától kezdve, néhány hiánypótló felszólítást leszámítva elkezdtünk várni. Egyfelől felvértezve magunkat, hogy nem túl nagyok az esélyeink, de legalább megpróbáltuk, másfelől ott piszkált minket a tudat: a fene egye meg, csak jó kis anyagot raktunk össze... Jött az ősz, semmi. Eltelt a tél, semmi. Aztán egy márciusi napon belekukkantottam a postafiókomba, és végre azt láttam, hogy ott kacsintgatott rám az értesítés. Mielőtt megnéztem volna, hátraszaladtam a kertbe, ahol a kedves férjem a tyúkjaink közt tett-vett a gyerekekkel. Otthagytunk csapot-papot, és az egész család ünnepélyesen bevonult a számítógép elé. És ekkor...ekkor csalódva olvastuk végig az "ítéletet":

"Tisztelt Pályázó! 

Tájékoztatjuk, hogy az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatási 
rendszeréhez benyújtott „Anya a munkában, baba a Csanában” című, TÁMOP-2.4.5-12/1-2012-
0200 jelű pályázatának elbírálása megtörtént. 

Értesítjük, hogy pályázata szakmailag megfelelt a támogathatósághoz szükséges minimális 
követelményeknek, azonban forráshiány miatt nem részesülhetett támogatásban. Pályázata 
tartaléklistára került. 

Az Ön pályázatára vonatkozó döntés részletei a következők: 
Indoklás: A pályázatot egy debreceni székhelyű egyesület nyújtotta be, Fejér megyei 
megvalósítási helyszínnel. A projekt átgondolt, szakmailag megfelelően kidolgozott. Kiemelendő, 
hogy a költségvetés kellően részletes, valamennyi elemét szövegesen is jól megindokolták, s 
követhető az ár-érték arány, illetve a költséghatékonyság. Közvetett céljai a pályázaton 
túlmutatnak: egyrészt foglalkoztatási, illetve életminőségi hatásai miatt (átlagosan 1 év időtartamú 
elhelyezéssel számolva kb. 14 fő kisgyermekes anya munkába állása, az időszakos 
gyermekfelügyelet biztosításával további 40-50 édesanya számára teremteenek lehetőséget ügyeik 
intézésére, alkalmi munkák vállalására, képzéseken való részvételre), másrészt a település 
vonzóbbá, élhetőbbé tétele miatt. 

Javasolt támogatási összeg: 20 000 000 Ft 


Bízunk abban, hogy a pályázatának támogatásához szükséges forrás a későbbiekben 
rendelkezésünkre áll és így lehetőség nyílik pályázatának támogatására. Ebben az esetben a 
lehetőségről tájékoztatást küldünk, egyúttal tájékoztatjuk a Támogatási Szerződés megkötéséhez 
szükséges feltételekről, a szerződéskötéshez benyújtandó dokumentumok köréről."

Szóval nyertünk is, meg nem is. Na, ennél sokkal kevésbé lett volna elkeserítő egy egyértelmű elutasító döntés. Az, hogy valaha is lehetőséget kapunk a támogatásra, egészen utópisztikus gondolatnak tűnt. Szóval elhussant egy álom, viszont sokat tanultunk. Tapasztalatokat, információkat gyűjtöttünk pályázatírásról, a családi napközik rendszeréről, átgondoltuk, megfogalmaztuk a céljainkat. Ez mind fontos volt ahhoz, hogy új erővel tovább tudjunk lépni. Na és persze azt is megtudtuk, milyen jó kis csapatot alkotunk a férjemmel. Ja, és várakozás terén is sokat fejlődtünk, hiszen jó pár hónappal eltolták az eredményhirdetés dátumát. És akkor még nem tudtuk, hogy ez még csak a kezdet...

Pályázva nyaralás

Szóval, nézzük, hogyan is folytatódott a mi kis történetünk. Amikor megtörtént a kiírás, szinte azonnal munkához láttunk. Megszületett a döntés, milyen formában pályázzunk, majd felvettük a kapcsolatot néhány pályázatírásban otthonosan mozgó szakemberrel.

Az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. információs napot szervezett 2012. május 10.-én a  pályázati kiírás kapcsán. Az információs nap célja az volt, hogy segítséget nyújtson a pályázni kívánó szervezeteknek a pályázati útmutatóban és a kapcsolódó mellékletekben bemutatott szakmai, pénzügyi, és adminisztratív feltételek értelmezésében.

Nos, itt szembesültem először azzal, hogy bizony, én ebből nem sok mindent értek. De sebaj, mert az asztal túloldalán ülők pedig láthatóan a kisgyermekneveléshez nem értettek semmit. Így egálban voltunk.
Volt azonban egy érdekes dolog ebben az egészben. Mivel legkisebb gyermekem akkor volt 6 hónapos, a férjem behozta nekem időközönként megszoptatni. És amíg az előadások során több ízben elhangzott a női munkaerő fontossága, s hogy miként kívánják támogatni a munkába visszatérő nőket, addig nekem felajánlották, hogy bevisznek a WC előterébe!!! egy széket, ahol megszoptathatom a babámat. Kérdésemre, hogy vajon Ők is itt szokták-e elfogyasztani ebédjüket, választ nem kaptam. De sebaj, megoldottuk ezt is. Csak egy kicsit szomorú és megalázott voltam.
 Ezután hosszú hetek teltek el azzal, hogy esténként üzleti tervet, diagramokat, szakmai programot írtunk. Jött a nyár, egy hét zempléni nyaralással. Napközben három gyerekkel kirándulás, játék, homokozás, kullancsszedés, tábortüzezés. Majd jöttek az esték, és mikor már mindenki békésen szuszogott, akkor a tücsökciripelős estéken egy pohár hideg sör mellett ücsörögve írtuk a pályázatot. És küzdöttünk a mobil internet lelassult világával, mert közben folyamatos levélváltásban voltunk segítőinkkel.
 Eltelt néhány hét, és most a Balatonon töltöttünk egy hetet. Napközben három gyerekkel lubickolás a vízben, kirándulás, evés-ivás, játszóterezés. Mikor este elaludtak, a csöndes nyári estéken kinyitottunk egy üveg bort, s amellett ücsörögve mi megint csak írtunk, írtunk és írtunk. Ez már a véghajrá volt, mindennek össze kellett állnia, mert a nyaralás utolsó napja egybeesett a leadási határidővel. Még szerencse, hogy a pályázatunkat leadó szakember is ember, s ő is épp családjával nyaralt a Balatonon. Így már csak egy kis autózás következett, mindent átadtunk neki. Ő "gatyába rázta", és végül egy Fonyódi postáról indult útjára pályázati anyagunk 2012 júliusának utolsó napján.

Hogy is kezdődött?

Gondoltam, a várakozás csendes eseménytelenségét megtöröm egy kis naplóírással. Talán Ti is kíváncsiak vagytok, honnan is indulnak ezek a kósza hírek a bicskei családi napköziről.
Ez az egész valahogy akkoriban kezdődött, amikor megszületett első gyermekem. Elábrándozgattam kis otthonunkat nézegetve, milyen jó is lenne, ha ez nem is a mi házunk, hanem egy családi napközi lenne....De mivel ez a mi házunk volt, és akkoriban még igen kicsi, ez csak egy ábránd maradt. De a gondolat magocskája bennem volt, és sokszor azon kaptam magam, hogy szakmai programon, napirendeken töröm a fejem. Persze ehhez tudni kell, hogy konduktorként 3 év alatti babákkal dolgoztam, és más jellegű foglalkozásokat is tartottam hasonló korosztálynak, tehát csöppet sem állt tőlem távol ez a terület.
Aztán teltek az évek, született még egy, majd egy harmadik gyermekünk is. Érdekes, de úgy éreztem, a második babánál teljesen eltávolodtam ettől a gondolatomtól, de talán mégsem véletlen, hogy csecsemő-és kisgyermeknevelő szakon kezdtem el egy felsőfokú szakképzést.
Aztán, amikor megszületett a harmadik gyermekünk, esténként folyton azon gondolkoztam, mi lenne az, amit én háromgyermekes anyaként csinálhatnék. Szerettem volna valamit teremteni. Nagyon.
Ekkor már egyre szűkösebben fértünk el otthonunkban, pláne, ha egy-két mama, papa, vagy egyéb rokon beesett hozzánk látogatóba. Megszületett a gondolat: bővítsük ki a házunkat. És míg kerestük a megfelelő tervezőt, egyszer csak halkan újraéledt bennem a családi napközi gondolata. És megint jött néhány este, amikor törtem, törtem a fejem. Majd egy viszonylag nyugodt este minden gondolatom rázúdítottam a férjemre. Beszélgettünk, számolgattunk, gondolkoztunk. Mit mondjak, a számolgatás nem növelte optimizmusunkat, láttuk, hogy kockázatos, láttuk, hogy felfordítja az egész életünket...De mi szeretjük a kihívásokat, és döntöttünk. 2012  márciusa volt. Elkezdtünk utánaolvasni, hamar láttuk, hogy családi napközit létrehozni felér egy öngyilkos merénylettel. Az állami normatívát az újonnan nyíló napköziknek megszüntették, ellenben az összes többi előírás megmaradt. De mi hittünk abban, hogy ezt valahogy akkor is megcsináljuk. És ekkor, mintegy válaszként elszántságunkra, 2012. április végén kiírtak egy pályázatot: TÁMOP-2.4.5-12/1 - "A munka és magánélet összehangolását segítő helyi kezdeményezések-Alternatív nappali gyermekellátási szolgáltatások létrehozásának támogatása" címmel.
Nos, mi akkor már tudtuk, ez lesz a mi utunk. Bár hozzá kell tennem, azért nem gondoltam, hogy ennyire hosszú út lesz, de sebaj.
Így kezdtük hát, s hogy hogyan folytattuk, a továbbiakban arról is mesélek majd. Van még időnk, hiszen most várakozunk...